2013. december 31., kedd

2013

Szeretem a hagyományokat, szeretek ünnepelni, így szeretném az Óévet is méltón elbúcsúztatni. Amit idén bulizás helyett ágyban fogok megtenni, ugyanis néhány napja sikerült ebben a hónapban harmadjára is megbetegednem... Tehát így ugrottak a mai napra tervezett programok, pedig ma néztük volna meg a barátommal a Hobbit második részét, és este egy házibuliba is hivatalos vagyok. De sebaj, nem dől össze a világ, most amúgy is benne vagyok az olvasásban, elleszek én itthon is.

Így, 2013 utolsó óráiban szeretnék egy amolyan "2013 kedvencei" bejegyzést összehozni, ahol lehetséges, ott igyekszem saját képeket posztolni, amit pedig máshonnan vettem, *-gal jelölöm.


1. FILM
Azt hiszem ez a legegyértelműbb választásom. Az Éhezők Viadala második részét, a Futótüzet az éjféli vetítésen néztem meg a barátnőimmel (ez volt az első éjféli mozizásom, és imádtam!) és csak annyit tudok róla mondani, hogy "aaaaa" meg hogy "uuuuuu" meg hogy "fúúúúú" mert nagyon-nagyon-nagyon tetszett.



2. KÖNYV
Idén nagyon sokat olvastam, az egyetemen rengeteg kötelező olvasmányunk volt a brit és amerikai irodalomórákon. Ezek közül ha egyet ki kellene választanom, akkor a The Return of the Soldier lenne a kedvencem, de szerintem csak azért, mert ez volt az egyik legkönnyebb olvasmány.

Amúgy pedig két könyvet szeretnék kedvencként kiemelni. Az egyiket a nyáron olvastam, ez a The Fault in our Stars John Greentől. Angolul olvastam, és a garantált emotional breakdown nálam sem maradt el. A filmváltozat készülőben van, várom már, annak ellenére, hogy a szereplőket egyáltalán nem így képzeltem el.


A második legjobb idei könyvélményem pedig A burok lenne, amiről a napokban bejegyzést is írtam. Ebbe is teljesen bele tudtam élni magam, és itt is megvolt a "wow"-faktor.


3. SOROZAT
Nagy The Vampire Diaries rajongó vagyok, de az utóbbi időben szerintem egyre jobban kezd ellaposodni, erőltetetté válni a történet (persze attól még nézem tovább.) Így, amikor elindult a The Originals, nagy érdeklődéssel fogadtam, és azt kell mondjam, hogy nekem jobban tetszik, mint a TVD, így nem kérdés, hogy számomra ez az év sorozata.

*
A The American Horror Story: Coven pedig mint az év meglepetése került a listámra. Sosem szerettem a horrorfilmeket, vagy a thrillereket meg a hasonló dolgokat. A Coven viszont felkeltette az érdeklődésemet, leginkább azért, mert az egyik kedvenc színésznőm, Emma Roberts is szerepel benne. Utánanéztem, és úgy gondoltam, mindenképpen megér a dolog egy próbát... szóval rávettem a barátomat, hogy nézze velem, és mindkettőnk meglepetésére elnyerte a tetszésünket, és alig várjuk a folytatást.


*

4. ZENE
Itt sem volt kérdés, hogy mit választok, egyértelműen az Artcic Monkeys AM albuma a befutó. Gimis koromban nagyon szerettem az Arctic Monkeyst, nem is kell mondanom, hogy szerelmes voltam Alex Turnerbe, de időközben megváltozott a zenei ízlésem. Aztán kijött az AM, gondoltam belehallgatok, és azóta is vagy százszor végighallgattam.


*

5. JÁTÉK
Két olyan játék van, amivel egészen sokat játszottam ebben az évben. Az egyik a LittleBig Planet 2, vagyis a "cukijáték" ami tényleg iszonyú cuki és imádnivaló, és a barátommal szoktunk multiplayerben játszani vele. A másik pedig a Bioshock Infinite, nos ezt nem kezdeném el részletezni, aki ismeri, úgyis tudja, hogy miért, aki pedig nem annak meg felesleges magyarázni. :D


6. EGYÉB
Az "egyéb" kategóriába pedig inkább a legjobb idei élményeimet sorolnám. Ami legelőször beugrik, az nem más, mint hogy átvettek államira az egyetemen, ennek örültem idén a legeslegjobban. A Sziget fesztivál is szuper volt, mint minden évben, nekem ez a hét a nyaralás. A szobámat is felújítottuk a nyáron, valamint végre személyesen is megismerhettem Kingát (ClassyCat,) Katát és Vikit (Glitter and Mint) (jövőre ismételhetnénk, lányok! :)) Az egyik legjobb barátnőm eltöltött nálunk Debrecenben egy hétvégét, azt hiszem ezt is mindenképpen az idei legjobb élményeim közé sorolnám. Nem mellesleg pedig átköltöztettem a blogomat ide, a Blogspotra, ami szerintem szuper döntésnek bizonyult. Valószínűleg még nagyon sok jó dolog történt velem, de hirtelen ezek jutottak eszembe.







Összességében tehát 2013 egy remek év volt, persze ez sem volt "fenékig tejfel" de ugye a végén az ember úgyis csak a jót, a szépet, az örömtelit őrzi meg az emlékezetében. Ezúton szeretnék nagyon boldog új évet kívánni minden kedves olvasómnak! Találkozunk 2014-ben!

2 megjegyzés: