2013. július 10., szerda

THE BIG ROOM MAKEOVER PART 2

Íme a szobám átalakításáról szóló posztsorozat második része. Az utóbbi három napban végig csak pakolásztam. Ugyanis értelemszerűen a festés miatt szinte minden bútort ki kellett vinni a szobámból. Jelenleg már csak az ágyam van bent, de az maradni is fog, mert egyrészt nem akarjuk szétszedni, másrészt meg már úgysem férne sehová... Mindenemet bepakoltuk anyukámék szobájába, ahová már be sem lehet menni.


Szóval amikor elkezdtem dobozolni a cuccaimat, úgy döntöttem, hogy ideje kicsit szortírozni, és megválni az olyan dolgoktól amikre már nem lesz szükségem. Sajnos én a gyűtjögetők táborát erősítem, nem szeretek kidobni semmit amit esetleg még lehet használni, vagy bármilyen értéke van a számomra (ezt értsétek úgy, hogy például az összes vonatjegyet megtartottam, amivel a barátomhoz utaztam Debrecenbe amikor még távkapcsolatban éltünk,) így állandóan csak gyűlik a szemét... Szóval mérlegeltem, és igazából sikerült is két nagy zsáknyi kacattól megválnom, illetve néhány dolgot pedig felpakoltunk a padlásra. Például az olyan tankönyveket amik az öcsémnek még esetleg jól jöhetnek.


Azt mondom, hogy ha bárki szeretné kicsit feldobni a szobáját, akkor mindenképpen kezdje azzal, hogy körbenéz, és kidobja, elrakja a felesleges dolgokat. Hihetetlen, hogy mennyi helyet tudnak foglalni az ilyen-olyan szemetek. Fel kell tenni a kérdést, hogy "biztosan kell nekem ez halom H&M-es szatyor?" "biztosan kell nekem ez a 200 darab női magazin, amiket már rég kiolvastam?" "biztosan kell nekem ez a köteg CD/DVD amiket már nem is hallgatok/nézek?"... Mindezek csak azért, hogy a sarokban álljanak félretéve? Persze tényleg nem kell mindent kidobni, fontosak az emlékek. Én ezeknek külön dobozt rendszeresítettem, már van vagy négy ilyen emlékes dobozom. De ezeknek sem kell elől lenni, ha nosztalgiázni van kedve az embernek, akkor előkap egy dobozt, és végignézi. Nem muszáj például egy rakás mozijegynek és karszalagnak lógnia a falon (legalábbis szerintem.)

Na, szóval nekem sikerült kiválogatnom, hogy mit szeretnék megtartani, és mit nem. Majd pedig ahogy mondtam az ágyamon kívül minden bútort kivittünk a szobából.



Szóval jelenleg itt tart a dolog. Hamarosan elkezdjük az "alapozási munkálatokat", ki kell javítani a hibákat, és megfelelő alapot kell biztosítani a festéknek. Vagy mi, igazából nem értek hozzá... Ami a szobám színét illeti, még nem tudom, hogy milyen lesz. Annyi gyönyörű szín van, azoknak is mennyi árnyalata... Rengeteg csodás kombinációt találtam már, lehetetlen választani... 

14 megjegyzés:

  1. én most épp a fehér-mániámat élem, úgyhogy a mi tisztasági festésünknél fehér lett a szobám (eddig piros volt- na azt ne válaszd, mert nagyon idegesítő egy idő után és kicsinyíti is a szobát). szerintem hagyhatnátok fehéren, esetleg az egyik falra a helyedben tennék valami tapétát... virágosat vagy valami szép mintásat, hogy ne legyen unalmas. nálunk úgy van, hogy egy nagyszobában (panel) lakok az öcsémmel és egy gipszkarton választja ketté a szobát. az a fal barackszínű és a többi pedig fehér és tényleg nagyon feldobja, ha nem az összes egy színű.
    egyébként én nagyon imádom az ilyen ház meg szobaátalakításos témákat, szóval majd figyelem a fejleményeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amikor beköltöztünk, akkor én is a fehér mániámat éltem, és vettünk is egy szép barokkos fekete-fehér tapétát, amit az ágyam mögötti ágyra szerettem volna feltenni, de ez végül sosem történt meg :D Gondolkodtam, hogy maradhatna fehér, de anyáék meggyőztek, hogy nehogy már fehér maradjon, főleg, hogy ez az első, hogy olyan lehet a fal, amilyet szeretnék. :)
      Hamarosan jelentkezem a következő résszel, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. amúgy Debrecenben koleszban laksz, vagy albérletben? azt is megnézném :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Albérletben... de ott a szobán a barátommal osztozunk, és ott azt a bútort használjuk, ami éppen a lakásban volt. Tehát nem éppen az én ízlésemnek megfelelően van berendezve. :D Egyedül egy nagyobb komódon tudtam kiélni magam, és arra mindenféle szép dolgot pakoltam, hogy legalább az legyen kicsit "csinosabb." :)

      Törlés
  3. Nagyon örülök ennek a sorozatnak, magyar blogokon szerintem nem annyira bevet szokás még a szobamutogatás, pedig én úgy imádom nézegetni őket. Youtube-on pl milliónyi Room Tour videó van, ismered őket? Az én szobám világos/krém sárga, mert mindenképpen olyat akartam, ami passzol mindenhez. A bútoraim világosbarnák és hogy egy kis extrát is belecsempésszek a képbe a függönyöm, a díszpárnáim mély lilák lettek. Most én is kis felújítást tervezek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy örülsz, Shelbe! :) Igen, én is szeretem az ilyen room tour videókat, nagyon jó inspirációforrás. :) Főleg ha felújítást tervezel te is. :)

      Törlés
  4. Az én szobám írkávé színű. Szerintem gyönyörű, kellemes hangulatú, sőőőt, tágasabbnak tűnik a szoba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rákerestem a színre, és amit találtam tényleg nagyon szép! Még el is gondolkodtam rajta. :)

      Törlés
  5. Az enyém elég élénk narancs, a bútoroaim világos barnák, a szönyeg pedig fehér narancs körökkel szerintem nagyon jó és egyáltalán nem idegesítő a narancs. (Sőt én még egy kis pinkkel is feldobtam néhol a szobám.) Habár én még mindig lilára akarom festeni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az albérletben a mi szobánk is (pontosabban az összes szoba) narancs, de én ki vagyok tőle... De egy szépen "összerakott" szobában biztosan jól mutat, kíváncsi lennék rá. :)

      Törlés
  6. Hú mi az én szobámat kb két éve tavasszal alakítottuk át és világos narancssárgák lettek a falak, kivéve a legnagyobbat, azon sötét narancs duci tapéta van arany fényes mintákkal. Igazából nagyon szép, de nekem néha már túlzottan meleg. Úgy értem az árnyalatok. Majdnem hogy melegem van attól, hogy itt ülök. Kicsit nyomasztó tud lenni. Ha újracsinálhatnám, tuti szürke parkettát akarnék, fehér fa bútorokkal és fehér-világoskék falakat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, szóval a szöges ellentétét a mostaninak? :) A szürke parkettában mondjuk én is benne lennék, de azt egy darabig biztosan nem fogjuk kicserélni. :)

      Törlés
  7. Én is gyűjtöm a vonatjegyeket. A mozijegyek és karszalagok pedig nálam is kint vannak a falon. A százhúszmillió magazinomtól meg nem tudnék megválni, mert néha belelapozok a régiekbe is : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd ha te sem tudsz mozdulni az ilyesmiktől nita, tuti te is meg fogod unni... :D Vagy helyettem rólad fog szólni a gyűjtögetős tv-műsor! :D

      Törlés